Hírek

Már csak egy lépés...

Dunakeszin léptünk pályára a felsőházi rájátszás utolsó előtti mérkőzésén, amelyen a hazaiak az utolsó szalmaszálba próbáltak kapaszkodni, míg a Mieinknek egy esetleges győzelem akár a csoportbajnoki címet is jelenthette. A piros-fehérek a mérkőzés első szakaszában nem igazán találták a ritmust, szinte folyamatosan nálunk volt a labda, és egy gyönyörű Érsek-szóló után a vezetést is megszereztük.

U20 Futsal

 Az ellenfél PAFC U17-es csapatának létszámgondjai miatt a legutóbbi hétvégén csak a 20 éves korosztályban mérkőztünk meg a piliscsabaiakkal. A tét számunkra volt nagyobb,hiszen ellenfelünk már régen elbúcsúzni kényszerült a Final Fourral kapcsolatos álmaitól, míg a Mienk sorsa a saját kezünkben van. A recept egyszerű, a hátralévő mérkőzések megnyerése esetén az ország négy legjobb csapata között leszünk! Ennek megfelelően készültünk a mérkőzésre, amelyen nehezen nyílt meg a gólcsap, ám az első félidő második felétől kezdve egyértelmű volt, hogy fölényes győzelmet aratunk.

Simán hoztuk a kötelezőt

Ahogy azt előzetesen reméltük, a Gyömrő elleni idegenbeli mérkőzés első percétől kezdve a Mi akaratunk érvényesült, ami szerencsére gólokban is megtestesült. A 7. percben már 3 góllal vezettünk, Érsek Robi, Maruzsi Máté és Husz Attila révén, majd egy hazai szépítést követően Tősér, majd Maruzsi második találatával a szünetig gyakorlatilag el is döntöttük a mérkőzést.

Bebiztosítani a helyünket

A kötelező mindig a legnehezebb, tartja a régi mondás. Ezen a héten két mérkőzés vár csapatunkra, melyek közül a mai, Gyömrő elleni találkozó mindenképp az említett kategóriába sorolható. Annál is inkább fontos lenne a 3 pont begyűjtése, hiszen az üldözőinkre jóval nehezebb feladat vár ma este, és az eredmények szerencsés alakulása esetén akár meg is ugorhatnánk az utolsó három kör előtt. A veszély éppen ebben lakozik, hiszen a gyömrőiek eddig nem tudtak pontot szerezni a felső-házi küzdelmek során, így várhatóan igyekeznek majd meglepni minket.

A tabella tetején

Abban a tudatban léptek pályára a Tigrisek az Újpest ellen, hogy győzelem esetén a bajnokság során először a Mi nevünkkel kezdődne a tabella, így a szokottnál is nagyobb izgalom munkált mindenkiben. A mérkőzésre ismét szép számú nézősereg volt kíváncsi, jó volt látni a tömött lelátókat. Az első perctől kezdve magunkhoz ragadtuk az irányítást, sorra alakítottuk ki a helyzeteket a vendégek kapuja előtt, amely a harmadik percben meg is hozta az eredményét, Nehéz Krisztián talált a hálóba egy remek támadás végén.

Harc az első helyért!

 Ma este 18:15-től az évad egyik legfontosabb mérkőzése vár a csapatra. A jelenlegi listavezető Újpest FC-220Volt csapata érkezik a Major útra, és győzelmünk esetén a bajnokság során először a Mi nevünk állna a tabella tetején! A csapat az elmúlt két mérkőzésen megmutatta erejét, hiszen előbb a Dunakeszit, mjd a Kecskemétet győztük le, utóbbit ráadásul kapott gól nélkül! A lilák is jó formában vannak, így egy vérbeli rangadó várható ma este, remélhetőleg hazai sikerrel!

A szív diadala!

Fáradtan, szenvedve, de csúszva-mászva és óriási szívvel sikerült legyőzni az egyik fő ellenlábasunkat, a ScoreGoal Kecskemét csapatát! A mérkőzés során elsősorban az volt a kérdés, mennyire sikerül minimalizálni a hibáinkat, hiszen a hazai csapat láthatóan kontrára rendezkedett be és minden egyes labdaszerzésből igyekeztek átrohanni rajtunk. Ennek köszönhetően kissé kevesebb kockázatot vállaltunk, így az első játékrészben nem esett gól egyik oldalon sem. Láthatóan nem volt friss a csapat, a hétvégi nagypályás mérkőzések és az utazás kissé megfogta a lábakat.

Hatpontos kecskeméti túra

Fokozódnak az izgalmak a futsal NB II rájátszásában, miután a Dunakeszi a tőlünk elszenvedett vereséget követően az Újpesttől is kikapott, így elvesztette lépéselőnyét az üldözőkkel szemben. Hogy még tovább élesedjen a verseny, a Mieinknek ma este győzni kell Kecskeméten, amely eredménnyel a tabella második fokára ugorhatnánk. Nem lesz könnyű feladat, hiszen a Scoregoal ellen az alapszakaszban mindkétszer alulnmaradtunk, igaz a játék képe alapján egyik meccs sem állt az ellenfélnek. Ideje tehát megtörni a rossz sorozatot, és ha egy apró, pici góllal is, de nyerni kell ma este!

Jenei Ottó: "Élmény volt a pályán lenni"

Csapatunk szenzációs játékkal és mindvégig hatalmas szívvel játszott és nyert a rangadón.  A Dunakeszi elleni mérkőzést követően kérdeztük Jenei Ottót, csapatunk kapitányát.

Kérlek, engedd meg, hogy gratuláljak a pénteki, Dunakeszi felett aratott, 5:4-es győzelemhez. Nagyon nehezen indult a találkozó. Mi kellett ahhoz, hogy mégis fordítani tudjatok?

Feltámadás a rangadón

Az utolsó szalmaszálat kellett megragadnunk a váci vereséget követően, hiszen a listavezető Dunakeszi 6 pontos előnnyel érkezett Csömörre. Tudtuk, amennyiben vereséget szenvedünk, minden esélyünket elveszítjük a bajnoki címre. A mérkőzés elején talán még éreztette a hatását a váci mérkőzés, kissé nehezen szabadultak fel a játékosok, amelynek eredményeképp a vendégek megszerezték a vezetést is. A gól után kissé magunkra találtunk, támadólag léptünk fel, ám a Dunakeszi kontrái életveszélyesek voltak. Egy ilyen után megduplázta előnyét a vendégcsapat, ekkor nagyon távolinak tűnt a győzelem.

Oldalak