Dráma a Major úton, avagy a Dupont sorozat 4. része

budakalászi szenzációs gyõzelem után kicsit mindannyian úgy éreztük,
hogy hátradõlhetünk és nyugodtabban vártuk a mindent eldöntõ találkozót.
Rendkívül sok futsalkedvelõ érezte úgy, hogy érdekes lehet ez a meccs és
bizony szépen megtelt a csömöri sportcsarnok lelátója. A sárgák közül
ezúttal hiányzott az MLSZ összeesküvés áldozatává vált Jávor István és
Riscutia Ákos, de újra pályán volt a múlt héten eltiltott gólkirály
Szimcsák Tamás és visszatért a sokáig sérült Gyõrfi Joko is. Ami ezután
következett arra valószínüleg nagypapa korukig emlékezni fognak az este
résztvevõi. A két csapat az eddigi rangadókon nem látott hihetetlen nagy
iramban kezdett és szinte végig fej-fej mellett haladtak. A veterán
Ugrai vezetése után viszonylag gyorsan fordítottak a mieink és bár a
Dupont egyenlített, ezután úgy tűnt, hogy végleg eldõlhet a továbbjutás.
3-2-es csömöri vezetésnél a született zseni, Kovacsics Károly olyan gólt
lõtt, amit a világ televiziós társaságai hetekig mutatnának, a
Youtube-on pedig vezetné a letöltési listákat. A teljes vendégcsapaton
átkígyózva tört be a hatosra és emelt a kapus mellett/felett a hálóba.
Csodálatos pillanat volt, egy csodálatos labdarúgótól, aki ismételten
bizonyította, hogy éles helyzetekben is lehet rá számítani. Kován kívül
természetesen az egész csapatot dícséret illeti a küzdõszellemért és a
megalkuvást nem tűrõ harcos játékért. Vörös Péter pl. a délelõtt még
Szombathelyen edzett és kedden is két nagypályás tréning várta, de õ nem
hezitált, amikor felvetõdött a játéka. Szükség is volt rá...Történt
ugyanis, hogy a 4-2-es vezetés után sorra kimaradó helyzeteinket
váratlan Dupont gólok követték, ami végül egy katasztrofális 4-5-ös
hátrányhoz vezetett. Pillanatok voltak csak hátra a nyolcaddöntõbõl és a
jóval esélyesebb gárdánk bizony a szakadék szélén állt. Szívinfarktus
közeli állapotba hozva a szurkolókat és a vezetõket egyaránt. Gódor
Zoltán nagyjából hat helyrõl figyelte végig a mérkõzést, vagyis nem
bírta ülve figyelni övéit. A nagy bajban végül Soma mester kapust
mezõnyjátékosra váltott, ehhez persze újra játékra kellett jelentkeznie
a korábban egy óriási mentésnél a kapufával súlyosan összeütközõ
Szimcsák Tamásnak, aki a vészkapus posztjára volt kiszemelve. ( Jávor
István, a balatonboglári strandfoci legjobb kapusa éppen eltiltását
tölti) Szerencsére a labda gyors járatása sikerrel járt és egy Fülep
aranypassz után, Jenei Ottó hálóba sodorta az egyenlítõ gólunkat. A
hosszabbításban már kiütközött a Goldball erõnléti és rutinbeli fölénye,
így végül is magabiztosan és biztos vezetéssel sikerült
gyõzedelmeskedni, ezen a futsal minden szépségét felvonultató
találkozón. A szurkolók még láthattak egy Weisz bombagólt és egy
hihetetlenül rutinos utolsó játékrészt, amikor szinte teljesen eldugták
a labdát Fülepék. Le a kalappal a vendég Dupont gárdája elõtt is, akik
sportszerűen viselték a vereséget, sõt a büfébeli beszélgetésen az is
kiderült, hogy a folytatásban õk is a sárgák sikeréért szorítanak. Az
újabb megmérettetés április 17.-én Budafokon a pártcsapat Aramis gárdája
ellen következik, akik a tudatos válogatottbeli felkészítésnek és
versenyeztetésnek köszönhetõen bizony sokat fejlõdtek és várhatóan
nagyobb ellenállásra számíthatunk, mint a legutóbbi gyõztes bajnokinkon.
Csömöriek! Fel Budafokra! Hajrá Rubeola! Hajrá Csömör!

Goldball RFC Csömör - Dupont FC Fortuna 7-5 (7-5, 5-5, 3-2)

RFC: Lakos - Szimcsák, Fülep, Kovacsics, Kilik, Tóth S., Weisz, Gyõrfi,
Jenei, Vörös, Nyáry, Nagy Z.

Gól/Gólpassz: Fülep (Kovacsics), Szimcsák (Kovacsics), Kovacsics
(Szimcsák), Kovacsics (Fülep), Jenei (Fülep), Weisz (Kilik), Ugrai
(öngól/ Fülep)Mérkõzés Játékosa: Weisz Tamás

- Kalapiczky Géza -