Vesztes évzárás, egy igazi rangadón

 A 2016-os év zárásaként egy igazi rangadót játszottunk a Dunakeszi Kinizsi ellen. A körítés és a játék is méltó volt a rangadó jelzőhöz, hiszen telt ház előtt, első osztályú mérkőzéseket felülmúló színvolnalú mérkőzést játszottak a csapatok. Az első félidőben a vendégek szereztek vezetést, amelyet Nehéz Krisztián góljával kiegyenlítettünk, így döntetlennel mentünk a szünetre. A második játékrészben sokkal támadóbban léptünk fel, levegőben lógott a vezető gólunk, amikor két megingást megbüntettek a csoprt élén álló dunakesziek, így rohannunk kellett az eredmény után. Nos, ez a rohanás nem sok sikert hozott számunkra, hiszen két labdavesztés után már 5-1 volt oda, a végén már csak szépíteni tudtunk. A vereség ellenére a csapat megmutatta, hogy abszolút esélyes, hogy akár a bajnoki címet is megszerezze, de a koncentráción nagyon sok javítani való akad még.