U19 - Menetelünk tovább!

 Az U19-es bajnoság eddig tökéletesen a terveinknek megfelelően alakult, hiszen a bajnokságban szereplő csapatok közül egyedüliként, 100%-os teljesítménnyel álltunk, így érkeztünk a Vác-Deákvár otthonába. A mérkőzés első negyedórájában mindezt alátámasztva neki is estünk a hazaiaknak, és gyorsan 3 gólos előnye tettünk szert, az izgalmakat nagyjából le is tudva ezzel. Ezután is sok helyzetet dolgoztunk ki, ám a befejezéseknél nem volt megfelelő a koncentráció, illetve néhány esetben a szerencse is kisegítette a hazaiak kapusát. A félidő végén aztán egy szabadrúgásgóllal szépített a Vác-Deákvár, így a szünetben 3-1-volt ide. A második félidőre 5 helyen változott a csapat, ami a keret bősége és a másnapi felnőtt bajnoki miatt is indokolt volt. A cserék jót lettek a játéknak, hiszen nagy elánnal szálltak be az új játékosok, így újabb 3 gólt szereztünk a második játékrészben, míg az utolsó percekben egy figyelmetlenség miatt a vendéglátók is betaláltak, így kialakult a 6-2-es végeredmény. Továbbra is vezetjük a bajnokságot, és a következő fordulóban hazai pályán a Pomáz ellen győzelem esetén jelentős előnye tehetünk szert az üldözőkkel szemben. 

Szép volt, Fiúk!