Nem bírtunk az Ördögökkel...

Rangadóra utaztunk Kazincbarcikára, tabella második helyén álló Ördögök otthonába, ahol az előzetes hírek szerint nem sok jóra számíthat a mindenkori vendégcsapat. Természetesen nem a hazaiak vendéglátásáról vagy a csarnokban tapasztalható komfortérzetről van szó, mert ezekről csak a legjobbakat mondhatjuk... Egy gyönyörű létesítményben, szép számú szurkoló előtt, remek játékosokat felvonultató ellenfél ellen léptünk pályára, és az első fél perc a legszebb álmainkat idézte. Két labdaszerzés, két gól, 2-0 ide! Ezt követően kissé hátrább húzódtunk és egy védelmi megingásunkat kihasznált hazai csapat, így a 3. percben szépítettek, majd a félidő közepén egyenlíteni is tudtak. A mérkőzés méltó volt a rangadó jelzőhöz, mindkét csapat győzelemre tört, így élvezetes játékot láthattak a nézők. A félidő vége előtt nem sokkal egy Jenei góllal újra vezetést szereztünk, majd a játékrész utolsó percében Füzy Zsolt is betalált, így a szünetben 4-2 volt ide. Magabiztosan vártuk a második félidőt, azonban 17 másodperc után máris gyűlni kezdtek a felhők a fejünk felett, mert szépítettek a hazaiak. Ezt követően elindult egy olyan folyamat, aminek előjelét sem láttuk az első játékrészben. A hazaiak a szépítő gól hatására belelkesedtek, és egy kemény, férfias letámadó játékstílust vetettek be, ami néha szabálytalanságokat is eredményezett... Ha a játékvezetők is így itélték volna meg... De a sporik, néha egészen bicskanyitogató módon hunytak szemet a hazaiak elkésett belépőjén (az egyik ilyen eset látható a cikk feletti képen), amelyek után helyzetek, sőt gólok alakultak ki. Nem szeretnénk elvenni az egyébként remek kazincbarcikai csapat érdemeit a fordításban, de Ők is megérdemelték volna, hogy korrekt vezetés mellett menjen a játék. Percek alatt lett a 2-4-ből 6-4, ezt követően sajnos a Mieink nem tudtak visszarázódni a játékba, így gyakorlatilag csak a vereség mértéke volt kérdéses. A vége 9-5 lett, oldalunkon Füzy Zsolt talált még be. A Kazincbarcika játékosai a második félidőben több alkalommal is megmutatták, hogy nagyon komoly minőséget képviselnek, ezért is fájó, hogy rajtuk kívül álló okok miatt nem tudunk jó szívvel gratulálni nekik. Ezzel együtt sok sikert kívánunk az Ördögöknek a jövőben! A Mieink számára pedig tanulság lehet, hogy sok minden befolyásolhatja az eredményt, ha hagyjuk...