Dunaferr -Rubeola 9-4

 Dunaújváros - Rubeola 9-4 (7-1). Így kimondva sima, mondhatni papírformának megfelelő hazai győzelem született. Ám ez csak részben igaz. A mérkőzés első perceiben kicsit tompán, talán kishitűen kezdtünk, ám a gyors hazai találat után a 4. percben Józsa Tamás révén egyenlítettünk, sőt Varga Csaba kapufájánál csak a szerencse mentette meg a hazaiakat. Az ezt követő időszakot nagyjából úgy foglalhatjuk össze, hogy a dunaferr támadott, mi kontráztunk, helyzetek itt is- ott is, hazai oldalon gólok, nálunk kapufák és kihagyott ziccerek. Ennek eredményeként a félidő végére 6 gólos előnyre tettek szert a vendéglátók. Csalódást keltő volt az eredmény, hiszen a játék képe alapján nem volt ennyi a két csapat között. A második játékrészben a tartásunk megőrzése volt a cél, amit komolyan is vettek a játékosok, így rögtön a félidő elején sikerült a szépítés Kurucz büntetőjével, majd egy szerencsétlen kapott gól után Varga Csaba köszönt be a hazaiaknak. Ezután sokáig kiegyenlített mezőnyjáték zajlott, amit az összegyűlt szabálytalanságokat követő kisbüntető után szerzett góllal törtek meg az 'újvárosiak. Az utolsó gól ismét a Miénk volt, Érsek Róbert talált a hálóba, így a második félidőben nemcsak játékban tudtunk javulni, hanem az eredményesség terén is. Összességében, tehát, a hazai győzelem teljesen megérdemelt, hiszen könyörtelenül kihasználták a hibáinkat, ennek ellenére a játékban voltak biztató jelek, amire építhetünk a jövőben.