Újabb hazai siker

 Egy ezer sebből vérző Újpestet fogadtunk pénteken este, így egyértelmű elvárás volt a csapat felé a három pont begyűjtése. Ennek megfelelően az első perctől kezdve domináltunk, ám nagyon kényelmesen, lassan szőttük támaásainkat, így a vendégek kontrára berendezkedő játékstílusa eredményesen működhetett. Annyira  így volt ez, hogy a félidő vége előtt nem sokkal a vezetést is megszerezték a lilák, mi csak lövésekig és helyzetekig jutottunk, aminek következtében hátránnyal mentünk a szünetre. A második játékrészben sem változott a játék képe, a labda főként a vendégek kapuja előtt pattogott, majd az 5. percben végre Tősér Gábor lövése a hálóba is utat talált. Megtört a jég, ezt követően gyorsan fordítottunk Józsa Tamás révén, majd Maruzsi Máté és Víz Fülöp góljával nagyjából el is dntöttük a mérkőzést. A vendégek két perccel a vége előtt szépítettek ugyan, ám Jenei Ottó visszaállította a három gólos különbséget, így 5-2-vel zárult a derbi, amelyen az eredményen kívül nem sok dolognak örülhettünk, mert a játék minősége rengeteg kívánni valót hagyott maga után.